Quantcast
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Intézmények
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Rendezvény Főoldalra Vissza
ONLINE! VERSVÁLASZTÓ - A KMO KEDVENC VERSEINEK SOROZATA Rendezvény
1970. január 1. csütörtök
bezár További időpontok
{{date_info_full}}
KMO ONLINE TÉR

Kedvenc verseink Önöknek

Újonnan elindult sorozatunkban a KMO Művelődési Központ munkatársainak kedvenc versei közül választhattak az elmúlt hetekben. 

A elsőként anyák napja alkalmából az édesanyáknak szóló kedves verseinkből, sorozatunk második fordulójában a KMO Művelődési Központ munkatársainak kedvenc szerelmes verseire szavazhattak. Sorozatunk harmadik részében a gyermeknap alkalmából a KMO Művelődési Központ munkatársainak kedvenc gyerekversei közül választhattak, negyedik részben pedig a kedvenc apák versekre szavazhattak.

Sorozatunk befejező részéhez érkeztünk. A KMO munkatársai a reményről szóló kedves verseiket osztják meg Önökkel. Szavazzanak, melyik tetszik a legjobban!

A nyertes verset Kelemen Kata színművész szavalja el. Az így készült videót fogadják szeretettel, abban a reményben, hogy hamarosan személyesen is újra találkozhatunk intézményeinkben.

A győztes vers videóját június 26-tól láthatják a kmo honlapján és facebook oldalán

 
  • Ady Endre: Sorsunk (Molnárné Kollár Mónika pénztáros) elolvasom »

  • Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez (Svanyova Zsuzsanna információs munkatárs)  elolvasom »

  • Tóth Árpád: Vasárnap (Tóth Betty művelődésszervező) elolvasom »

  • Dsida Jenő: Ének az egész világnak! (Kovács Ildikó itkarsagvezető) elolvasom »

  • Nagy Imre: Borúra derű (Horváth Anita gazdasági ügyintéző) elolvasom »

  A szavazás a Reményről szóló versekre véget ért

A győztes vers videóját június 26-től láthatják a KMO honlapján és facebook oldalán.


Ady Endre: Sorsunk
Molnárné Kollár Mónika pénztáros


Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.

 



Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez

Svanyova Zsuzsa információs munkatárs

 Főldiekkel játszó
     Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
     Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
     A boldogtalan,
S mint védangyalának,
     Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
     Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
     Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
     Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
     Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
     Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
     Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
     Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
     Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
     Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
     Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
     Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
     S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
     Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
     Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
     Téli búra vált;
Régi jó világom
     Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
     Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
     Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
     Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
     Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
     Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
     Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
     Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
     Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
     A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
     A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
     Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
     Isten véletek!


Tóth Árpád: Vasárnap
Tóth Betty művelődésszervező

Ó, lesz-e nékem valaha
Egy csendes, barátságos kertem,
Hol fényes lombú fák között
Hosszan, békén lehet pihennem?
Hol bölcsen elemezhetem
Megélt, elmúlt tragédiáim,
S csendesen mosolyogni látnak
Az orgonáim?

És lesz-e tisztes, ősz hajam
S agyamban csöndes, öreg eszmék?
Miket szép, széles gesztusokkal
Klubtársak közt meghánynánk-vetnénk?
Kinyitnók a klub ablakát,
Ragyogna ránk a holdkorong,
S múltról zenélő szívvel ülnénk:
Öreg szobrok, vén Memnonok...

De biztos-é, hogy mindenik
Öreg szívre leszáll a béke?
S hogy ami most fáj, akkor édes?
Vagy jobb, ha most szakadna vége?
- Ki a körútra szaporán,
Ki! a vasárnapi zsivajba!
Itt benn valami fojtogat,
Félek magamba...


 

Dsida Jenő: Ének az egész világnak!
Kovács Ildikó titkárságvezető

Aki látott is néha engem, felejtse el az arcomat, aminthogy
én is elfelejtem: hitvány, homályos karcolat, melyen át-áttetszőn
keresztül-villan az arc igazi rajza s néha ibolyafény is rezdül,
rajzos betűk mögül kirajzva.

Csak egy a fontos, ez a fontos, amit kiírtam és kisírtam és ami
megmozdult bolondos szívemben, e tavaszi sírban, s megmozdult és
támadva támadt, kikiáltva, hogy új világ van s új rend van a fakóra
fásult, oszladó testű vén világban.

Alkonyatok és hajnalok cserélik egymást. Mind erősebben érzem,
hogy én nem vagyok külön. Csak örök acél van és örök kovács és a cél:
összeverődni a természet áldott rendje szerint. S akkor szökken a
szikra és suhog a szél s a szél tovaszökkenti a szikrát, száraz fűbe,
zörgő csalitokba, szomjas erdőkbe és így lobban fel ropogva az eget
aranyozó, isteni tűz.

A füstje drága, tiszta füst, amint a napsugár ölébe vágyón
felillan: színezüst fonállal csillagok körébe fonódik és piros szívek
panaszát kék illatba fonja s már nem ropog, már nem sziszeg, csak
úszik, mert az ég bolondja.

Testvérek, szerelmese vagyok a világnak, amelyből vétettem s
amelybe visszatérek: ájultan élek, mint a fán a kérgek alatt a
barnafényű féreg. A föld aranymámorba pólyál, mint jó anyám fehér
keze s a holtsugarú, szende holdnál kristályos lesz e kék zene.

Ki madarat kínoz és bogarat öl, minden ízével engem átkoz s aki
tébolyultan harmatos virágot csókol: engem ölel magához.

Káprázatos aranytetők fölött a karom messze nyúlik s villognak
lent a nagy mezők, villog a világ időkön túlig.

Itt vagyok én, itt vagyok én, eremben hangos, friss haranggal,
indulóval és dythirambbal! Itt jövök én, itt vagyok én és itt
vannak a társaim, velem vannak a társaim, mind éhesen, mézédesen,
erős-huszonkétévesen és úgy kérdezzük a jajgató világtól:

– Hát van valami, ami lehetetlen?

Van valami, amit nem lehet merni;

Van valami, amit nem lehet akarni?

Most mi jövünk. S a mi jövőnk terül ki csillogón a napra, hogy sarjat
hajtson itt a tönk és új legyen itt mától fogva az ember szava és
keresztjük könnyű s ne lássunk senki mást, csak szeretőt és mától
kezdjük újra az időszámítást! – Új hitek, új szó, új fogalmak, új
boldogság és új jelek: Történelem. S a tiszta falvak során megújult
emberek!

 Nekem higyjetek, senki másnak! –: Olyan végtelen nagy a tér
s minden köbcentiméter helye új lehetőség. Visszatér a végtelen
szívünkbe is, amely bár sokat vétkezett lent egyben kitart végsőkig
is: nem ismeri a lehetetlent.

 S ha néha visszajár szavamba kísérteni a régi szomorúság, ne
hallgassatok rám! Olyan az, mint ha győztes tavaszi éjszaka: felénk
csap a hullott, tavalyi lombok édes-kesernyés oszló illata.


 

Nagy Imre: Borúra derű
Horváth Anita gazdasági ügyintéző

A' szunnyadó fél földet örökre nem
Fátylozza éjköd, holdtalan éjhomály,
Midőn kelet' rózsás öléből
Nap mosolyog ki, - letűn az éjgyász.

Hó közt didergő földet örökre nem
Lánczol le metsző szél üveghíd alá,
Hogy ott aludjék renyhe álmot,
Mint hamu sír' rideg éjjelében.

Tél' sírbilincsét feltöri a' tavasz,
Ez a' teremtés' tünde menyasszonya,
Ha ez mosolyg: a' már halott föld
Báj alakot nyer özön virággal.

A' szenvedés' vérkönye után öröm -
Sugár dereng föl bánatos arczokon,
'S a' fájdalomnak mély keservű


NEGYEDIK VERSVÁLASZTÓ EREDMÉNYE


A negyedik szavazásunk nyertes verse:
Muhi János: Mesélj Apu
Tekintse meg ez a verset újra Bodor Gáza tolmácsolásában.

 


HARMADIK VERSVÁLASZTÓ EREDMÉNYE


A harmadik szavazásunk nyertes verse:
Varró Dániel: Hetvenkedő
Tekintse meg ez a verset újra Kovács Réka tolmácsolásában.
 

 

 


MÁSODIK VERSVÁLASZTÓ EREDMÉNYE


A második szavazásunk nyertes verse:
Ady Endre: Őrizem a szemed

Tekintse meg ez a verset újra Czakó Ádám tolmácsolásában.


 ELSŐ VERSVÁLASZTÓ EREDMÉNYE


Az első szavazásunk nyertes verse:
Mécs László: A királyfi három bánata
Tekintse meg ez a verset újraTóth Roland tolmácsolásában.

 

 

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!