Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Sajtószoba Főoldalra Vissza
ŐSZI ROVARBÖRZE A KMO-BAN

November 8-án 9 órától kerül megrendezésre a KMO-ban a Nemzetközi Rovarbörze, melyre évről évre egyre több kiállító érkezik, hogy az érdeklődők számra elhozhassák rovarkülönlegességeiket.

Idén közel negyven kiállító és gyűjtő mutatja be gyűjteményét, preparált és élő állatait. Megtekinthetők és megvásárolhatók lesznek a kiállításon: tudományos igényű rovarképek, rendszerezett rovardobozok mellett élő állatok, például csigák, pillangók, kaméleonok, sáskafélék.

Sőt, idén egy különleges rajzpályázatot is hirdetett a KMO, Csodabogár gyermekrajzpályázat címmel. A nyertes pályázók a nyereményüket az Őszi Nemzetközi Rovarbörze 11.00 órai díjátadóján tudják átvenni. A pályázat kapcsán közönségszavazást is indított a KMO. Az alkotásra egészen november 5-ig lehet szavazni a KMO facebook oldalán.



A rendezvénnyel a KMO-nak az is a célja, hogy a kiállítással felhívja a figyelmet, Földünk természeti kincseire és ezek megóvására. Lehetőség van a börzén beszélgetni a kiállított anyagokról, bárkinek szívesen adnak felvilágosítást. A rendezvény kicsit tudományos és ismeretterjesztő program, ahol kicsik és nagyon is jól érezhetik magukat.


Ne feledje, november 8-án 9 órától Nemzetközi Rovarbörze a KMO-ban!



Programunkról itt olvashat bővebben!
Keressen minket facebook oldalunkon!

 

--

KMO Művelődési Központ
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: https://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!