Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Sajtószoba Főoldalra Vissza
JELENTŐS ÁLLAMI TÁMOGATÁS DROGPREVENCIÓRA

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósága pályázatán, kábítószer-prevenciós programok támogatására hárommillió forintot nyert a KMO Művelődési Ház.

A KMO Mondj nemet! komplex programjának keretében  a Kiabál társasjáték képzésére, prevenciós egészségnapra, szülők részére érzékenyítő tréning szervezésére, drogprevenciós csoportfoglalkozásokra pályázat útján hárommillió forintot nyert a művelődési ház.

 


Március 5-től, 
egymást követő négy héten keresztül, 17 és 19 óra között drogprevenciós csoportfoglalkozásokkal indul a prevenciós programsorozat a KMO Művelődési Házban. A szenvedélybetegségek megelőzésének egyik legfontosabb eleme a prevenció. A csoportfoglalkozáson, meghívott vendégen keresztül mutatjuk be a szülőknek, hogyan tudnak segíteni annak megelőzésében, hogy gyermekük szenvedélybeteggé váljon. Ezeken az alkalmakon a prevención kívül szerepet kap annak bemutatása is, hogy pontosan milyen szereket nevezünk drognak, és egy-egy szer milyen hatással lehet hétköznapi életünkre.

Egy nappal később, március 6-tól indul a  K.I.A.B.Á.L. - Bűn- és áldozattá válási, valamint drogprevenciós társasjáték képzés. Immár tizenkét éve a Kispesti Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, a Kispesti Rendőrkapitányság és a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház szakemberei kidolgoztak egy komplex bűn- és áldozattá válás megelőzési és drogprevenciós programot. Ez egy társasjáték keretében kívánja a prevenciót megvalósítani. A képzés célja, hogy a prevenció területén gyermekekkel, fiatalokkal dolgozó szakemberek korszerű és újszerű prevenciós módszert ismerjenek meg, sajátítsanak el. Az állami támogatásban részesült helyek már elfogytak, de díjazás ellenében bárki jelentkezhet a képzésre. A képzés részleteiről és a támogatás igénybevételének feltételeiről keresse Kisberk Ágnest (email: kepzeskiabal@gmail.com).


Április 3-tól, 8 alkalmas érzékenyítő foglalkozást indít a KMO, szülőknek, fiatal felnőtteknek a drogokról, függőségekről, önmagunkról. A tervezett témák a következők: drogok és függőségek világa, azaz a szerek hatásai, a függőség kialakulása, elterjedtség, aktuális trendek.

A pályázat záró eseménye, a gyermekek számára június 26-án zárkörű szervezéssel megrendezésre kerülő Prevenciós nap lesz. Tervezett programok ezen a napon: Gondolatébresztő, attitűdformáló kiállítás a drogokról, játék a K.I.A.B.Á.L. prevenciós társasjátékkal, drogprevenciós interaktív csoportfoglalkozás, mini foci bajnokság.


A KMO valamennyi prevenciós programjáról a www.kmo.hu/prevencio/ oldalon tájékozodhat.


A prevenciós programok az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 
támogatásával valósul meg. 

 

-- 

Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!