Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Sajtószoba Főoldalra Vissza
A fizika csodái a KMO-ban

A nagyszabású, izgalmas rendezvények sorában láthattuk tavasszal a Testünk a csoda című kiállítást, amely az emberi test működését szemléltette. Most ősszel egy újabb különleges kiállítással lepi meg látogatóit a KMO Művelődési Ház. A fizika csodáiba október 24-29. között enged bepillantást.

A kiállítás és játszóház az elmés játékokból mutat be számosat kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Milyenek is azok az elmés játékok? Érdekes fizikai jelenségeket játékosan bemutató eszközök, ügyességet, gyorsaságot, koncentrációt próbára tevő eszközök, illúziók galériája, ördöglakatok és logikai játékok.

2005 a fizika éve volt, ennek apropójából készült ez az interaktív kiállítás, azért hogy játékos formában mutathassa be a természeti törvényeket, mégpedig úgy, hogy a látogatók a kiállított eszközöket saját maguk működtethessék.

A kiállítás öt részből áll: 1. Érdekes, látványos jelenségeket játékosan bemutató eszközök, 2. Ügyességet, gyorsaságot, koncentrációt próbára tevő játékok, 3. Vizuális illúziók, csalafinta képek galériája, 4. Ördöglakatok és logikai játékok, 5. Otthon saját kezűleg is elkészíthető kísérletek.

 

A KMO várja iskolai osztályok jelentkezését, de természetesen a kiállítás látogatható egyénileg is, vagy éppen családostul, hiszen várhatóan remek szórakozást nyújt majd minden korosztály számára.

 

Programunkról itt olvashat bõvebben!
Keressen minket facebook oldalunkon!


-- 

Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna



 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!