A Molnár Bűvésziskola és a Wekerlei Kultúrház szervezésében idén jubileumi, ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Házi Bűvészverseny, még több izgalmas programmal, tanulási, fejlődési lehetőséggel, nemzetközi résztvevőkkel és minden eddiginél nagyobb kellék vásárral!
Az eseményre nem csak a versenyzőket és profi bűvészeket várjuk, hanem azokat is, akik szeretnének egy kicsit közelebbről megismerkedni a mágia világával.
A hétvége fő eseménye, a verseny két részből áll majd, junior (10-18 év) és felnőtt (18+) versenyből.
Mindkét versenynek lesznek külön díjazottjai, illetve Grand Prix győztesei is.
Elegendő létszámú jelentkező esetén külön felállítunk close-up, színpadi, mentál, stb. kategóriákat is.
Díjazás:
- A versenyek helyezettjei 15, 25 valamint 35 ezer forintos bűvészkellék csomagokat vihetnek haza.
- A két Grand Prix díjas egy igazán értékes és a bűvész karrier építéséhez elengedhetetlen nyereményt, egy személyre szabott, profi, stúdió fotózást vihet majd haza, a „Szécsényi Dóra Photography” jóvoltából!
Nevezés: molnar.buvesz@gmail.com
Nevezési díj: 10.000 Ft (ez tartalmazza a verseny napjára a belépési díjat is)
Nevezési határidő: 2025. november 1. (vagy a versenyzői helyek beteltéig, ami 24 fő)
Idei rendezvényünk fő témája egyedülálló módon a szabadulóművészet lesz!
A kétnapos bűvésztalálkozó programja
Szombat
kapunyitás: 10:00
kisszínpad programok
10:15-10:30 – Megnyitó bűvészműsor (A Molnár Bűvésziskola ifjú tehetségének műsora.)
10:30-15:30 – Selfie pont (Fotózkodj mókás bűvész kellékekkel vagy akár igazi bűvész sztárként!) 15:30- 16:30 – Dealers Show (A legújabb bűvészmutatványok, kellékek és kiadványok bemutatója.) 16:30-18:00 – Selfie pont (Fotózkodj mókás bűvész kellékekkel vagy akár igazi bűvész sztárként!)
nagyszínpad programok
11:00-15:00 – Verseny (Országos junior és felnőtt bűvészverseny.)
17:30-17:45 – Eredményhirdetés (Lássuk ki volt idén a legeredményesebb!)
18:00-20:00 – Átverlek kupa (A hazai bűvészet két agytrösztjét próbálják rászedni a vállalkozó szellemű mágusok!)
aula
10:30-15:30 – Magic Jam Zone (Találkozz a hazai bűvészet krémjével és ötleteljetek, gyakoroljatok együtt!)
16:30-18:00 – Magic Jam Zone (Találkozz a hazai bűvészet krémjével és ötleteljetek, gyakoroljatok együtt!)
Vasárnap
kapunyitás: 10:00
kisszínpad programok
10:15-11:00 – Tiéd a színpad! (Kipróbálnád magad? Akkor itt a lehetőség! Hozd el kedvenc mutatványodat és mutasd be a nagyközönség előtt!)
11:00-13:30 – Selfie pont (Fotózkodj mókás bűvész kellékekkel vagy akár igazi bűvész sztárként!) 13:30-14:00 – Szabadulóművész JAM Gáspár Merse Előddel (Próbálj meg kiszabadulni igazi bilincsekből és más szabadulóművész eszközökből!)
14:00-16:30 – Selfie pont (Fotózkodj mókás bűvész kellékekkel vagy akár igazi bűvész sztárként!)
nagyszínpad programok
12:00-13:30 - Gáspár Merse Előd – Szabadulóművész szeminárium (Tanuld meg a szabadulás rejtelmeit!)
14:30-15:30 - Interjú Németh Gáborral és Gáspár Merse Előddel (Szabadulóművészet a profik szemével.)
16:30-18:00 – Gálaműsor (Tavalyi győzteseink, a zsűri és sztárvendégünk nagyszabású műsora!)
aula
11:00-13:30 – Magic Jam Zone (Találkozz a hazai bűvészet krémjével és ötleteljetek, gyakoroljatok együtt!)
14:00-16:30 – Magic Jam Zone (Találkozz a hazai bűvészet krémjével és ötleteljetek, gyakoroljatok együtt!)
Ezen alkalomból a szakma két jeles képviselőjét is meghívtuk, Németh Gábor, szabadulóművész elképesztő mutatványaival szórakoztat majd bennünket, Gáspár Merse Előd trükkmester, bűvész-feltaláló pedig a szakma rejtelmeibe vezetni be minket, valamint a mi rendezvényünkön fogja először bemutatni két szabadulóművészettel foglalkozó szeminárium füzetét is!
Ezen kívül a megszokott módon kellékvásárral, szakmai szemináriummal és egy fantasztikus gálaműsorral is várjuk a nézőket!
Idén is megtartjuk az "Átverlek kupát" ahol egy végtelenül dörzsölt, kéttagú zsűri előtt kell majd olyan mutatványt előadni, amit még ők sem tudnak megfejteni.
A rendezvény fő támogatója: Figaro Bűvészbolt
Sztárvendégek: Németh Gábor és Gáspár Merse Előd
Jegyárak:
Napijegy: 10.000 Ft/fő/nap
Kiemelt jegy (korlátozott számban): 15 000/fő/nap
ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS VASÁRNAPRA
A kiemelt jegyekkel a Bűvész Iskola működését, a fiatal tehetségek oktatását, valamint a rendezvény jövőbeni megvalósulását tudják támogatni.Cserébe az alábbi apróságokkal szeretnénk kedveskedni:
További információ: 282-9895, email: informacio.wkk@kmo.kispest.hu