Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre

”…mivel egyetlen ember sincs a világon, aki az én nyelvemen beszél, vagy rövidebben, egyetlen ember sincs, aki beszél, vagy még rövidebben, egyetlen ember sincs… hát csak magamról kell gondoskodnom, illetve arról az erőről, amely arra kényszerít, hogy megfogalmazzam létezésemet.”

Cincinnatus C. az egyetlen átlátszatlan ember az átlátszó lények között: az egyetlen ember a fantomok városában. Halálos bűn ez ebben a különös, a nácizmus és a bolsevizmus borzalmait parodisztikusan egyesítő, de leginkább mégis sajátosan nabokovi világban. Cincinnatust halálra ítélik, bezárják egy erődbe, s még azt is elvárják tőle, hogy barátkozzon össze kínzóival és majdani hóhérjával. 3 hetet tengődik a börtönben, bizonytalanságban, várva az ítélet végrehajtást.  Cincinnatus csak saját lelkének hangjára figyel, valamilyen lélekmélyi és e világon túli titkot akar megfejteni. Sikerül-e, sikerülhet-e egyáltalán a titok megfejtése és az élettelen bábok világából való menekülés? A regény talányos, felkavaró és zavarba ejtő befejezése mindent megmagyaráz, és mégis nyitva hagy minden kérdést.
Nabokov a „legmeseszerűbb” és „legköltőibb” művének nevezte ezt a regényt; a Lolita volt a kedvence, de a Meghívás-t értékelte a legtöbbre. Lázasan, ihletetten, két hét alatt vetette papírra – 1935-ben, Berlinben, amikor egyre inkább megfogant benne a gondolat, hogy a bolsevik Oroszországból való menekülés után a roskatag, totalitárius Európából is menekülnie kell.
A Lolita és a Végzetes végjáték után ez a harmadik magyarul megszólaló Nabokov-regény: a varázslómester egyik legvarázslatosabb műve.