Műfajok
Helyszínek
×
Tagintézményről

Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény

A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény a Vass Lajos Általános Iskola épületében (1193 Bp., Csokonai u. 9.) várja a helytörténet iránt érdeklődőket. A gyűjtemény munkatársai előzetes időpont egyeztetés után segítséget nyújtanak mindazoknak, akik részletesebben kívánnak tájékozódni Kispest történetéről.

Helytörténeti Gyűjtemény

Kispesti Helytörténeti Gyűjteményről
1935-ben polgármesteri rendelet intézkedett arról, hogy Kispest történetének írásos és tárgyi emlékeit összegyűjtsék és megőrizzék az utókor számára. 1938-ban   Kispest város munkatervében, 1940-től költségvetésében is szerepel a múzeum létrehozása. A város kulturális koncepciója szerint a Kossuth téren épült volna fel a múzeum, színházteremmel, hangversenyteremmel együtt. A település történetének emlékeit leltárba vették 1943-ból fennmaradt leltárkönyv tanúsága szerint 720 tételt regisztráltak.

1950-től bár számos hivatalos terv készült arra, hogy megfelelő körülményeket biztosítsanak a helytörténeti gyűjtemény számára, azonban ez a kérdés sokáig a helyi nevelők, lokálpatrióták ügye maradt. Benyó Márta tanárnő lelkes, fáradhatatlan, szívós munkával tartotta életben a helytörténeti kutatás ügyét. A gyűjtemény anyaga adományok útján gyarapodott, melyet időről időre bemutattak a kerület lakosainak.

A gyűjteményben fellelhetőek a Kispest történetére vonatkozó legfontosabb forrásmunkák, korabeli újságok, aprónyomtatványok, levelezőlapok, fényképek, térképek, képzőművészeti, iparművészeti alkotások. Nem szűkölködik a gyűjtemény olyan emlékekben sem, melyek az életmódkutatást segítik. Tárgyi anyaga, jelentősnek mondható.

A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény fontosnak tartja, hogy a nyugat-európai kismúzeumok trendjéhez igazodva, tematikus gyűjteményét egy nagyobb volumenű profillal egészítse ki. A gyűjtő munka középpontjába a kerület életét egykor meghatározó, azóta megszűnt ipari üzemek anyagának felkutatása, megőrzése került. Az egykori Porcellán- Kőedény- és Kályhagyár, azaz a Gránit,  a magyar kerámia- és porcelángyártás történetében meghatározó jelentősséggel bír. Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény célja, hogy a közismertebb háztartási, használati tárgyak mellett felkutassa a gyár termékeinek korai időszakából származó, figurális és díszműtárgyait, hogy kutathassa és felhívhassa figyelmet a kevéssé ismert, ám annál jellemzőbb magas-művészeti alkotásaira.

A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény állandó kiállítása mellett időszaki kiállítások rendezésével, helytörténeti kiadványok megjelentetésével vetélkedők támogatásával segíti a lakóhelyhez kötödést. A gyűjtemény szakmai munkájának keretében segítséget nyújt a helytörténeti kutatóknak, főiskolásoknak, egyetemistáknak, szakdolgozatuk elkészítéséhez. Széles kapcsolatai vannak más kerületi helytörténeti gyűjteményekkel, galériákkal.

A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény folyamatosan részt vesz a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében megvalósuló „Múzeumok Majálisa” című programsorozaton, ezzel is segítve Kispest történetének mind szélesebb körben való megismertetését.

A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény 2004 óta történeti kiállításai mellett a Nagy Balogh János Kiállítóterem kiállításait is szervezi és rendezi. Célunk hogy a helytörténet képzőművészeti vonulatát (XX. századi és kortárs művészet) megismertesse és bemutassa
Programok, kiállítások
Pillanatképek Kispest múltjából – állandó helytörténeti kiállítás
Időszaki kiállításokra és egyéb ismeretterjesztő előadásokra is sor kerül a Kispesti Helytörrténeti Gyűjteményben, melyekről a programjaink menüpont alatt kaphat tájékoztatás.
Kiadványaink
Kispesti Krónika (kispest.hu megtalálható a címlapok és a tartalomjegyzék)
Nyitvatartás
kedd-péntek: 14-18 óráig
szombaton:10-14 óráig
vasárnap és hétfőn zárva  
Figyelem! 2023. május 30-án technikai okok miatt zárva tart a Helytörténeti Gyűjtemény.
A nyitva tartástól eltérő időpontban telefonos egyeztetéssel látogatható (06 1 281-1619). Megértésüket köszönjük! Csoportok számára előzetes bejelentkezés alapján nyitvatartási időn kívül is. Kutatási lehetőség: előzetes bejelentkezés alapján.
Munkatársak
Siklós Zsuzsa történész, gyűjteményvezető
Mohay Orsolya művészettörténész
KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!