Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Mihály-napi búcsú a nyárbúcsúztatás jegyében

Szeptember végén ismét megszervezzük a Mihály-napi búcsút a Templom téren. A szeptember 28-án szombaton 10.30-kor megrendezendő program – a korábbi évekhez hasonlóan – remek nyárbúcsúztatónak ígérkezik. 

A búcsú fél 11-kor veszi kezdetét, gólyalábasok felvonulásával. A színpadi programok 11 órakor Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar gyermekkoncertjével indulnak. Dél körül a Kispesti Obsitos Fúvószenekar könnyűzenei koncertjére kerül sor. Délelőtt és délután a nemzetiségi önkormányzatok fellépésével egészül ki a program, 14 órakor pedig Levente Péter - Égből Pottyant meséi ígérnek remek kikapcsolódási lehetőséget.

Kora délután egy újabb gyermekprogrammal, a Széltolók zenekar gyermekkoncertjével kedveskedünk, míg késő délután A Két Szoknya Egy Nadrág Tagjai: Plásztán Anett, Schupp Gabriella, Czakó Ádám Operettvarázs című műsorát láthatják és hallhatják a búcsúra kilátogató érdeklődők.

Kora este, különleges táncházzal folytatódik a rendezvény, amely remek ráhangolódás az esti nagy koncertre. A búcsú zárásaként 18 órától a CIMBALIBAND és Danics Dóra ad közös koncertet. 

Ezt követően a tűzzsonglőrök mutatják meg ismét bátorságukat. A búcsút a már megszokott kísérő programok teszik még gazdagabbá, de lesznek újdonságok is. Bemutatkozik társasjáték klubunk, lesz állatsimogató, népi kézművesség, népi játszótér. Jönnek a gólyalábasok, de aikido és baranta bemutatókkal is találkozhatunk majd. Továbbá vásárosok kavalkádja, valamint büfé várja a családokat, a Fő utcában, illetve a Templom téren.


Programunkról itt olvashat bõvebben!
Keressen minket facebook oldalunkon!

 

A rendezvény a Kispesti Önkormányzat és a KMO Művelődési Központ együttműködésével
és az OTP Bank támogatásával valósult meg. Az esemény kiemelt támogatója az OTP Bank.


-- 

KMO Művelődési Központ
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!