Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
A művészetek összességéről szólt a VII. BabaArt

Október 28-án vasárnap bábszínházi előadás, művészeti játszóház és irodalmi program, október 29-én hétfőn szakmai konferencia szerepelt a hetedik BabaArt palettáján. A rendezvény célja, hogy a különböző művészeti ágakat közelebb hozza a kisgyerekekhez, megteremtve az első találkozás lehetőségeit. A BabaArt 2016-ban szakmai innovációs díjat nyert a Kultúrházak éjjel-nappal program keretében. A programot az Kispest Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Vasárnap a családi programoké volt a főszerep: a bábszínházi, képzőművészeti, irodalmi és a zenei élmények számos játéklehetőséget, tapasztalatot és tanulást jelentettek a gyerekek számára. Hétfőn a hagyományos szakmai konferenciát rendezték meg. Mészárosné Dr. habil Darvay Sarolta, az ELTE-TÓK tanszékvezető egyetemi docense a bölcsődei környezeti nevelésről tartott előadást. Keskenyné Péntek Ágnes szakértő, a szolnoki Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatóság igazgatóhelyettese a bölcsődei művészeti nevelésről beszélt. Dr. Lehmann Miklós, az ELTE Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa Művészettel nevelés: szemlélet és elmélet címmel tartott előadást. Délután a szakmai műhelyekkel folytatódott a nap Kerekes Valéria mesélés kutatóval (A mese szerepe a kisgyermekkori nevelésben), Antal Anita gyógypedagógussal (Mozgásfejlesztés workshop) és a BabaArt Művészeti Napokat és Szakmai Konferenciát szervező Csóka Eszterrel (Művészetek a kicsik körül).

Forrás: Kispest.hu


A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg!

 

-- 

Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!