Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
MIHÁLY-NAPI BÚCSÚ SZEPTEMBER VÉGÉN A TEMPLOM TÉREN

Immár hagyományosan, ősszel ismét megszervezzük a Mihály-napi búcsút a Templom téren. A szeptember 29-én szombaton 10.30-kor megrendezendő program – ahogy a korábbi években – bővelkedik meglepetésekben.

A búcsú fél 11-kor veszi kezdetét, 11 órakor a MintaPinty Zenekar gyermekkoncertjével indul a program, melynek címe: Kész Minta cirkusz! Délben a Kispesti Obsitos Fúvószenekar könnyűzenei koncertjére kerül sor. Délelőtt és délután a nemzetiségi önkormányzatok fellépésével egészül ki a program, 14 órakor a Grimask Színház az Ördöngős Jankó zenés bábjátékot adja elő a színpadon.

A délután folyamán a humoré és az örökzöld dallamoké lesz a főszerep Beleznay Endre és Szép Bence, valamint Buch Tibor és Szász Kati közreműködésével.

Kora este dél-szláv táncházzal folytatódik a rendezvény, amely egyúttal ráhangolódás az esti nagy koncerte. A búcsú zárásaként ugyanis 18 órától a Guča Partyzans Brass Band ad élő koncertet. Magyarország első balkán rezesbandája, magyar profi válogatott jazz-zenészekből.

Ezt követően a tűzzsonglőrök mutatják meg ismét bátorságukat. A búcsút a már megszokott kísérő programok teszik még gazdagabbá. Lesz állatsimogató, népi kézművesség, népi játszótér, jönnek a gólyalábasok, továbbá vásárosok kavalkádja, valamint büfé várja a családokat, a Fő utcában, illetve a Templom téren.

 

Programunkról itt olvashat bõvebben!
Keressen minket facebook oldalunkon!

-- 

Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!