Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Rendezvény Főoldalra Vissza
NYITOTT HÁZ 2018 Rendezvény
1970. január 1. csütörtök
bezár További időpontok
{{date_info_full}}

Figyelem! A 2019-es Nyitott Házról ide kattintva olvashatnak bővebben

Egy héten keresztül, közel ötven díjmentesen látogatható tanfolyam!

Több korosztály megtalálhatja a neki tetsző tanfolyamot, foglalkozást, legyen az a gitár, a rajz, az akrobatikus rock and roll, vagy a zumba, netán a salsa. Mindenképpen érdemes ezen a héten ellátogatni a KMO-ba és megnézni, ízelítőt kapni egy-egy oktatási, vagy mozgásos foglalkozásból. Találkozhatnak a tanfolyam vezetőivel, akik készségesen válaszolnak a felmerülő kérdésekre, illetve beszélgethetnek azokkal is, akik rendszeresen járnak ezekre az órákra, így ők az eredményekről, az élményekről adnak információt, tájékoztatást. Egy évadban egyszer van ilyen lehetőség, ne szalassza el! Várjuk szeretettel! 

A programsorozat keretében a tanfolyamokra regisztrálni szükséges,
Az online jelentkezési határidőt vendégeink kérésére meghosszabbítottuk!
Online jelentkezési határidő: augusztus 30-ig

 

 
INFORMÁCIÓ: Augusztus 30-a után is fogadjuk a regisztrációkat, de már csak személyesen
a KMO Művelődési Házban, vagy telefonon  a 282-9752-es számon!
Van olyan tanfolyam, amely már betelt. Ezekre már online nem tud jelentkezni, de az előfordulhat,
hogy felszabadulnak helyek az utolsó pillanatban, ezért telefonon (a fent számon) várólistára még fel tudjuk írni.
Kérjük érdeklődjön információs munkatársunknál! 

VÁLTOZÁS! Az eredetileg meghirdetett foglalkozásoknál változások történtének. Érdemes a korábban megtörtént jelentkezéseket a lenti táblázat alapján ellenőrizni. A lenti táblázatban található információkat változás estén azonnal frissítjük! Papírfonás és Délelőtti pilates foglalkozások családi okok miatt elmaradnak!

További információ:
P. Tóth Erzsébet, tel.: 282-9752, 282-9826, email: p.toth@kmo.kispest.hu


HÉTFŐ – Szeptember 3.

 

Időpont Foglalkozás neve Terem Helyszín Regisztráció
16.30-18.00 Aikido (gyermek, felnőtt)   MM Hívja a 282-9752-es számot!
17.30-18.30 Pilates torna KK KMO BETELT!
18.45-19.45 Zumba gold 104 KMO BETELT!
19.15-20.15 Bomba alakformáló 105 KMO BETELT!
19.30-20.30 TRX   MM Hívja a 282-9752-es számot!
19.30-20.30 Zumba fitness KK  KMO BETELT!

 

KEDD – Szeptember 4.

 

Időpont Foglalkozás neve Terem Helyszín Regisztráció
09.30-10.00 Ringató KK KMO Hívja a 282-9752-es számot!
10.00-13.00 Aktív időskor (Helytörténeti séta)   KMO Hívja a 282-9752-es számot!
16.30-17.30 Klasszikus balett 105 KMO Hívja a 282-9752-es számot!
16.30-17.30 Mert kell egy hely - színjátszó kör Új! 102 KMO Hívja a 282-9752-es számot!
17.15-18.30 Zhineng Csikung (kezdő)   MM Hívja a 282-9752-es számot!
17.30-19.00 Etka jóga KK KMO BETELT!
17.30-19.00 Goju-Ryu-karate   MM Hívja a 282-9752-es számot!
19.15-20.45 Modern Ving Tsun Kung Fu   MM Hívja a 282-9752-es számot!

                                 

SZERDA – Szeptember 5.

 

Időpont Foglalkozás neve Terem Helyszín Regisztráció
08.30-09.30 Kettlebell (Ignácz Péterrel)   MM Hívja a 282-9752-es számot!
08.30-09.30 Hastánc 105 KMO Hívja a 282-9752-es számot!
09.30-10.30 Zenés fitt tánc Új! 105 KMO Hívja a 282-9752-es számot!
09.30-10.30 Babusgató tipegő torna Új!  102 KMO BETELT!
10.30-11.00 Babusgató babatorna (kisbabáknak) Új! 102 KMO BETELT!
16.15-17.15 Akrobatikus Rock'n'Roll Déryné KMO Hívja a 282-9752-es számot!
17.00-17.45 Stresszlabda (óvodai stresszkezelő) Új! 102 KMO BETELT!
17.00-18.00 Urban Dance 104 KMO Hívja a 282-9752-es számot!
17.00-18.00 Szilva rajziskola 106 KMO BETELT!
17.00-18.00 Gitársuli 101 KMO Hívja a 282-9752-es számot!
17.30-18.30 Kettlebell (Lantos Judittal)   MM Hívja a 282-9752-es számot!
18.00-19.30 Hatha jóga (haladó csoport megtekintése) 116 KMO Hívja a 282-9752-es számot!
18.00-19.00 Argentin tangó (új kezdő csoport)  KK MM BETELT!
18.00-19.30 Shaolin Kung Fu   MM Hívja a 282-9752-es számot!

                        

 CSÜTÖRTÖK – Szeptember 6.

 

Időpont Foglalkozás neve Terem Helyszín Regisztráció
08.30-09.30 Kettlebell (Ignácz Péterrel)   MM Hívja a 282-9752-es számot!
09.30-10.30 Bábos mesekuckó Agóra KMO BETELT!
10.00-11.00  Egészségmegőrző torna  Déryné KMO BETELT!
10.00-10.45 Rhyme Time - zenés angol bölcsi (1. csoport) Új!
101 KMO BETELT!
16.30-17.30 Jazzbalett (gyerekeknek) 105 KMO Hívja a 282-9752-es számot!
17.00-18.00 Gerinctorna (kezdő) Déryné KMO BETELT!
17.00-17.30 Jump and Fun - zenés ovis angol Új! 101 KMO Hívja a 282-9752-es számot!
17.30-18.00 Rhyme Time - zenés angol bölcsi (2 csoport) Új!
101 KMO Hívja a 282-9752-es számot!
19.00-20.00  Salsa Déryné  KMO Hívja a 282-9752-es számot!
19.15-20.45 Modern Ving Tsun Kung Fu   MM Hívja a 282-9752-es számot!

 

PÉNTEK – Szeptember 7.

 

Időpont Foglalkozás neve Terem Helyszín Regisztráció
18.00-19.00 Art's Ok TáncSzínház   MM Hívja a 282-9752-es számot!
18.00-19.00 Hastánc  105 KMO Hívja a 282-9752-es számot!
19.00-20.00 Zenés fitt-tánc Új! 105 KMO Hívja a 282-9752-es számot!

 

SZOMBAT – Szeptember 8.

 

Időpont Foglalkozás neve Terem Helyszín Regisztráció
18.00-19.00 Baranta   MM  Hívja a 282-9752-es számot!

 

Jelmagyarázat: KK= Kultúr-Kamra terem, MM= KMO Mozgásműhely
  

További információ:
P. Tóth Erzsébet, tel.: 282-9752, 282-9826, email: p.toth@kmo.kispest.hu

 


 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!