Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Rendezvény Főoldalra Vissza
ONLINE! Ismeretterjesztés HELCZ EDITH munkásságából Rendezvény
1970. január 1. csütörtök
bezár További időpontok
{{date_info_full}}

A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény őrzi azt a mintegy kétszáz darabból álló kollekciót, ami Helcz Edit munkásságából ránk maradt, melynek többsége akvarell és rajz. Az alkotások 1905 és 1911 között készültek, főiskolai évei alatt. 1911-ben fejezte be tanulmányait az Orsz. Magy. Kir. Képzőművészeti Főiskolán, ahol rajztanári képesítést szerzett. E szerint középiskolában és alsóbb ipariskolában alkalmazott rajztanárként működhetett. Tanárai az akkori időszak jelesművészei voltak, úm. Aggházi Gyula, Edvi Illés, Hollós Károly, Pasteiner Gyula.

 

Helcz Edith 1881-ben született, 85 évet élt. Tanulmányai után tanított a VIII. kerületben, majd Szászvárosba irányították át. 1917-től került a Munkástelepi Állami Polgári Leányiskolába, ahol 1938-ig biztosan, de valószínűleg nyugdíjazásáig tanított. Tagja volt az Országos Rajztanár Egyesületnek, a Kispest szentlőrinci Képzőművészek Egyesületének.

 



Gyűjteményben őrzött művei az akkori tantárgyi követelményeknek felelnek meg: alakrajz mellszoborról, ékítményes rajz domború mintákról, csendélet rajz és festés, alakrajz (élő mintáról), ábrázoló geometria, alakrajz egész szoborról, síkdíszítmény tervezés. Mindez hű képet ad az 1910-es évek művészeti oktatásáról és látásmódjáról.

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!