Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Rendezvény Főoldalra Vissza
ELMARAD! Nemzetközi Rovarbörze - 2020 Tavasz Rendezvény
2020. március 29. vasárnap 09:00

FIGYELEM! A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében, a kormány és az operatív törzs döntése alapján a Rovarbörze elmarad! Megértésüket előre is köszönjük!
 

Közel negyven hazai és nemzetközi kiállító, gyűjtő mutatja be gyűjteményét, preparált és élő állatokat. Megtekinthetők és megvásárolhatók a kiállításon: tudományos igényű rovarképek, rendszerezett rovardobozok mellett élő állatok pl. csigák, pillangók, kaméleonok, sáskafélék.

Terveink szerint idén  rovarok csodálatos világáról szóló előadásokkal is készülünk, valamint rajzpályázatot hirdetünk gyerekek részére.

 


Csodabogár gyermekrajzpályázat 2020


A KMO Művelődési Központ rajzpályázatot hirdet 1-4. osztályos gyerekek számára „Rovarok a ház körül” címmel a Nemzetközi Rovarbörze keretében.

Az iskolában az első, amit meg kell jegyezned mikor a rovarokról tanulsz, hogy minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. A ma ismert élőlény fajok 59%-a rovar! Pontosabban körülbelül 1 millió fajta rovart ismerünk, de a kutatók szerint 3 millió fajta is élhet a Földön. A bogarak az állatvilág legnépesebb csoportja, minden ötödik élőlény bogár. Eddig 400 ezer fajt jegyeztek fel, Magyarországon 6300 féle bogár él. Ennél sokkal többet is megtudhatsz a rovarokról és bogarakról, ha ellátogatsz a Tavaszi Nemzetközi Rovarbörzénkre, ami 2020. március 29-én lesz a KMO-ban!

 

Nincs más dolgod, mint pályázatunkon elindulni.

Küldj egy rajzot nekünk, aminek a témája bármilyen rovar lehet, amit a közvetlen környezetedben találsz!


Pályázati kategóriák:

• 1-2. osztályosok
• 3-4. osztályosok


A nyeremény:

A zsűri döntése alapján mind a két kategória nyertesei oklevelet és tárgyjutalmat kapnak.

A Csodabogár rajzpályázat győztes művei a rendezvény ideje alatt lesznek láthatóak.
(A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a díjak darabszámán változtasson.)

 

Pályázati feltételek:

  • A pályázatra egy gyermek egy alkotást küldhet be!
    A versenyben kizárólag az A4-es méretű alkotások kerülnek elbírálásra. A műveket paszpartuba vagy egyéb keretbe helyezni tilos! A művek elkészítéséhez bármilyen anyag, illetve technika használható (ceruza, zsírkréta, vízfesték stb.), de egyéb alkotással (például szobor, makett stb.) nem lehet pályázni.
  • A pályázatra az eredeti példányt szükséges beküldeni, lehetőség szerint lefűzhető genotermben.
    Elektronikus formában leadott pályamunkákat nem fogadunk el.
  • A pályázaton csak olyan alkotással lehet részt venni, amely más pályázaton nem vett részt.
  • A pályaműhöz csatolni kell a felhívás végén található adatlapot kitöltve. Egy borítékban több gyermek pályázata is beküldhető együtt, de minden pályaműhöz külön kérjük csatolni az adatlapot (pl. hátuljára ráragasztva vagy gemkapoccsal rögzítve).
  • Azok a pályázatok, amelyekhez nincs csatolva a kitöltött és aláírt adatlap vagy olvashatatlanul, illetve hiányosan került kitöltésre, nem kerülnek elbírálásra.

 

Az alkotásokat zárt borítékban a következő címre kérjük postán vagy személyesen eljuttatni:
KMO Művelődési Központ
Csodabogár gyermekrajzpályázat
1191 Budapest, Teleki utca 50.
Beérkezési határidő: 2020. március 17.
Az eredményhirdetés várható ideje: 2020. március 29. vasárnap 13.30

 

A díjazottak nevei és műveik az eredményhirdetés után megtekinthetőek lesznek a KMO Művelődési Központ honlapján (kmo.hu).
Pályaműveket nem küldünk vissza, azok a rendezvény után személyesen átvehetők lesznek a KMO-ban.
A beérkezett rajzokat a KMO vezetőiből és munkatársaiból álló zsűri értékeli. A pályázók a zsűri pártatlanságában megbíznak és döntésüket elfogadják.

 

 


 

Belépődíj:

300,- Ft (gyerek, diák, nyugdíjas)

500,- Ft (felnőtt)

 

Kiállítóknak asztalfoglalás és információ:

Fábián György, email: gyorgyfabian54@gmail.com, tel.: 06-20/548-0038

Vitkó Tamás, tel.: 06 30 629-7157

 

További információ: 
Szabó Andrea, tel.: 282-9752/107 m., email: szaboandi@kmo.kispest.hu

 

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!