Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Sajtószoba Főoldalra Vissza
NYITOTT HÁZ – Egy hét, amikor „minden” kipróbálható

Évek óta hagyomány a KMO Művelődési Házban, hogy minden évad elején, tanfolyami nyílt órákat tart. A mozgásos-, a táncos-, a harcművészeti és egyéb tanfolyamok ezeken a napokon ingyenesen látogathatóak. Az idén 7 napos programsorozat célja, hogy a érdeklődők rátalálhassanak a nekik legmegfelelőbb szabadidős tevékenységekre, a gyerekektől kezdve, a felnőtteken át, az idősebb korosztályig.

A szeptembertől induló új tanfolyamokkal és képzésekkel a Nyitott Ház programsorozat keretén belül itt találkozhatnak először a KMO vendégei. Amennyiben még nem ismeri a kínálatot, vagy nem tudja eldönteni melyik tanfolyamot válassza, akkor 2015. szeptember 7. és 13. között, közel 40 foglalkozást próbálhat ki: INGYEN! A jól bevált tanfolyamok mellett számos újdonsággal is kedveskedünk. Ez egyenlőre legyen meglepetés! Az időpontot már most érdemes beírnia a naptárába! Szeptember 7-13. között NYITOTT HÁZ PROGRAMSOROZAT a KMO-ban. 


Tekintsék meg előzetes videónkat:



Programunkról itt olvashat bõvebben!
Ide kattintva regisztrálhat a tanfolyamokra.
A foglalkozások teljes listáját ide kattintva tekintheti meg.

--
Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna 

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!