Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! A program archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Rendezvény Főoldalra Vissza
KÖLTÉSZET NAPJA KISPESTEN 2016 Rendezvény
2016. április 11. hétfő 12:00

HOZZA EL, SZAVALJA EL KEDVENC MAGYAR VERSÉT!

 

A program célja a Magyar Költészet Napján ráirányítani a figyelmet a magyar költőkre, a hihetetlenül gazdag versirodalomra.

A Magyar Költészet Napját 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek országszerte a magyar líra előtt. A Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház - hagyományt teremtve -, tavaly kortól függetlenül várta a verselőket egy rendhagyó irodalmi délutánon! A 2015-ben elsőként megrendezett Költészet napi esemény sikerére tekintettel 2016-ban újból megszervezi a programot a művelődési ház, s kéri a versmondókat, hozzák el és mondják el ismét legkedvesebb magyar versüket! A program keretében – ahogy 2015-ben is – egy napra verstemplommá alakul a KMO. Ezen a napon a versmondókat (gyermekeket: óvodások, diákok, osztályok, illetve felnőtteket: csoportok, baráti társaságok, munkahelyi közösségek) látunk vendégül a magyar versek népszerűsítése érdekében a Magyar Költészet Napja tiszteletére! A nap folyamán író-olvasó találkozóra és irodalmi estre is sor kerül.


 

Részletes program:

 

  • 12-14 óráig, illetve 15.30-16.30-ig: Hozza el, szavalja el kedvenc magyar versét! - SZABAD VERSELÉS a Kultúr-kamra színpadán, Tiéd, Önöké a színpadon a mikrofon!
  • 14-15 óráig: Történt egyszer, réges-régen, ballagott a hold az égen (Juhász Magda: Holdbéli mese) – ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ JUHÁSZ MAGDA kispesti költőnővel
  • 17-19 óráig: Itt ülök csillámló sziklafalon (József Attila: Óda) – IRODALMI EST KISPESTI SZÍNMŰVÉSZEKKEL: BOZSÓ PÉTER (színész, Magyar Állami Operaház: West Side Story, Jóban rosszban telenovella: Szlávik nyomozó), TÓTH ROLAND (színész, Éless-Szín: Ma éjjel szabad vagyok, Nem válok el, Jóban rosszban telenovella: Bodolai Bandi), URBÁN ANDREA (színész, Éless-Szín: A néma Levente)
  • Közreműködik a Kranyik-Török Duó (gitár-ének duó)
  • A program DÍJMENTES, de regisztrációhoz kötött!
  • Várjuk az egyéni és csoportos jelentkezéseket 2016. április 7-ig névvel, elérhetőséggel, emailen, illetve telefonon:
  • a szabad versmondásra, az író-olvasó találkozóra, valamint az irodalmi estre.

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg!


Jelentkezés, további információ:

P. Tóth Erzsébet, tel.: 282-9752, 282-9826/0106 m., 20/339-7585, email: p.toth@kmo.kispest.hu

 

 

 

 

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!