Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Zenés jótékonysági gálaest volt Kispesten

Csorba Dávid kispesti fiatal lakás- és életkörülményeinek javítására közel 600 ezer forint gyűlt össze

Kispest Önkormányzata fővédnökségével 2015. szeptember 27-én vasárnap 17 órakor Zenés jótékonysági gálaestet szervezett a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház. Az est bevételével a Kispesten élő Csorba Dávid 24 éves, gyógyíthatatlan, fekvőbeteg fiatal lakás- és életkörülményeinek javítása költségeihez járultak hozzá egyrészt a fellépő művészek, másrészt a támogatói jegyet vásárlók.

Gábor Ilona, a KMO igazgatója nyitotta meg a rendezvényt, majd Vinczek György alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket. Jelen volt még Burány Sándor országgyűlési képviselő és más önkormányzati képviselők is.

Több népszerű művész elfogadta a felkérést: Szóka Júlia, Szilágyi Olga, Derzsi György, Simonyi Réka, akik operett, musical dallamokkal érkeztek, Bodor Géza, Urbán Andrea, Háda János, Laurinyecz Réka, Gergely Róbert, Némedi Varga Tímea örökzöld slágereket tolmácsoltak, Kökény Attila, Szabó Ádám pedig ismert popdalokkal szórakoztatták az estre látogatókat. Ezen kívül fellépett a kispesti Art's-Ok Táncstúdió Bayer Judit három koreográfiájával, a Rocktones Band Jampi vezetésével. A KMO munkatársa, P. Tóth Erzsébet konferált.

A részvételi, egyben támogatói jegy kétezer forint volt, 284 db-ot vásároltak belőle, az önkormányzat Kispesti Rászorultak Megsegítéséért Közalapítványán keresztül céltámogatásként 568 ezer forintot adott át a KMO. Az egyik fellépő, Szabó Ádám nem csak, hogy eljött az estre, de 10 db jegy vásárlásával, azaz 20 ezer forinttal támogatta Dávidot. Megható gesztus volt.

A háromórás gálaest nagyon jól sikerült, megható volt, az eseményen itt volt Dávid édesanyja, testvére és más családtagok is, Dávid pedig a betegágyából videoüzenetben köszönte meg az érte szerveződött jótékonysági estet.


Dávid története itt olvasható!


--
Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna 

 

 

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!