Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Ősszel Kiss Tibi és Pál Feri is fellép Kispesten

A KMO Művelődési Ház az ősz újdonságaival várja a vendégeket. A tanfolyamokon, családi programokon kívül találkozhatunk Pál Ferivel, Bodrogi Gyulával és Voith Ágival, továbbá Kiss Tibivel és Csík Jánossal is.

Évek óta hagyomány a KMO Művelődési Házban, hogy minden évad elején tanfolyami nyílt órákat tart. A mozgásos-, a táncos-, a harcművészeti- és egyéb tanfolyamok ezeken a napokon ingyenesen látogathatóak. Az idén 7 napos Nyitott Ház programsorozat célja, hogy az érdeklődők rátalálhassanak a nekik legmegfelelőbb szabadidős tevékenységekre, a gyerekektől kezdve, a felnőtteken át, az idősebb korosztályig. A foglalkozások közül idén újdonság a Néptánc, a Funkcionális tréning, a Kívül-belül vonzó stílustanfolyam, a Kismama jóga és az Astroself - asztrológiai tanfolyam, de a világszerte egyre népszerűbb TRX is megtalálható a kínálati palettán. 



Szeptemberben hagyományos Mihály-napi búcsú családi nyárbúcsúztató eseményként - a hónap utolsó szombatján - mindig érdekes színfolt Kispesten. A vásári forgatag mellett a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló színpadi programok szórakoztatják majd a kispesti Templom térre látogatókat. Többek között fellép a Holdviola együttes, Dolák-Saly Róbert, Csengeri Attila és Janza Kata.

Szeptember utolsó hétvégéje egy másik különleges programot is tartogat. A jótékonyság összekapcsolódik az operával, az operettel és a tánczenével, mely egy Gálaestben ölt formát, ahol a KMO vendége lesz többek között a Megasztárból is ismert énekes Kökény Attila, a Csillag Születikben feltűnt harmonikavirtuóz Szabó Ádám és Zalatnay Sarolta is. Az est bevételét Csorba Dávidnak, a 24 éves izomsorvadásban szenvedő kispesti fiúnak ajánlja fel a KMO.

Októberben az előadóesteké és a családi programoké a főszerep. A Kis-pesti Kabaréban első estjén Maksa Zoltán és a két Showder Klubos Fülöp Viktor, Szikra László csal mosolyt az arcunkra. A szintén októberben tartandó háromnapos Vasútkiállítás minden családtagnak felhőtlen szórakozási lehetőséget nyújt.

Október közepén Pál Feri atya lesz a KMO vendége, de találkozhatunk a mindig utazó vándorszínész Papp Jánossal is. Írországi útinapló-estjén kiderül, hogy a 600 km-es túra alatt, hogyan sikerült 100 Guinness sört meginnia.

Pál Feri
Az október azonban nemcsak a színházé, hanem az újonnan induló képzéseké is. Idén az igen kedvelt képzési módszerben, a Gordon Tréningben mélyedhetnek el a szülők és a gyerekekkel foglalkozó szakemberek, de szervezetfejlesztési workshopok is indulnak a hónap végén, melyek olyan elméleti és gyakorlati tudást adnak a szervezetek számára, amik a mindennapi munkavégzést igencsak megkönnyítik.

Novemberben két színészlegenda Bodrogi Gyula és Voith Ági is tiszteletét teszi a KMO-ban. Előadásuk keretében felelevenítik az elmúlt évtizedek közös színházi történéseit, anekdotáit, zenés dallamait. Azoknak sem kell csalódniuk, akik arra vágynak, hogy a színészekkel az előadás alatt is beszélgessenek, hiszen a hónap közepén a KMO-ba látogat Bácskai Juli Pszichoszínháza, amelyet Rudolf Péter és Ónodi Eszter is méltatott. 

A színház mellett számtalan családi programot is szervez a KMO. Lesz Őszi Ékszer- és Ásványbörze vagy a Budapesten egyedülálló rovarkiállítás, az Őszi Nemzetközi Rovarbörze, de a Babaszínházi előadásokon és a Kolompos koncerteken gyerekek és felnőttek egyaránt jól érezhetik majd magukat. 

A novembert Lévai Balázs: Engedem, hadd menjen című filmvetítése zárja. Balázs vendégei a film főszereplői, a dal szerzője Kiss Tibor, a Quimby frontembere és Csík János a Csík Zenekar vezetője.

Valamennyi programról bővebb információt a KMO megújult weboldalánFacebook oldalán, illetve elektronikus kiadványaiban olvashatnak.

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!