Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Kispest 1956-2016: Helytörténeti vetélkedő a KMO-ban!

Helytörténeti vetélkedőt szervezett 2016. november 8-án a Kispesti Önkormányzat támogatásával a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény a KMO Művelődési Házban. A felhívásra általános iskolai hat fős csapatokat vártak, végül négy iskolából hat csapat jelentkezett. Az első helyen a Kós Károly iskola 7-8. osztályos tanulói végeztek.

Siklós Zsuzsa, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetője köszöntötte a megjelent négy - Ady, Bolyai, Kós, Vass iskola csapatait, majd bemutatta a zsűrit: Bernáth Pétert, a Kispesti Polgármesteri Kabinet kabinetfőnökét, hadtörténészt, Horváth Andreát, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ kispesti tankerületének tanügyi referensét, Szujkó Szilviát, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnökét és díszvendégként Csukás Irént, Kispest díszpolgárát, akit 56-os emlékéremmel tüntettek ki az idén.

A vetélkedő lebonyolításában P. Tóth Erzsébet, a KMO Művelődési Ház munkatársa közreműködött.

A 6 feladatra a játékidő 80 perc volt.

Az 1. feladat során egy prezentációt kellett készíteni, melyet a vetélkedőre hozhattak magukkal a versenyzők. Ez lehetett plakát, fotó, interjú, vagy rádióműsor (elérhető pontszám: 40). A 2. feladat egy 13+1-es totó volt (elérhető pontszám: 14). A 3. feladatnál a vetített fotókon látottakat kellett leírni (elérhető pontszám: 10). A 4. feladat keretében képeket és feliratokat párosítottak össze a diákok (elérhető pontszám: 5). Az 5. feladat activity volt, a kihúzott szót kellett kitalálnia a csapatoknak (elérhető pontszám: 1). A 6., utolsó feladat egy térkép volt, melyen a forradalom helyszíneit kellett bejelölniük a csapatoknak (elérhető pontszám: 6).

A diákok szépen vették az akadályokat. Összesen 76 pontszámot lehetett összegyűjteni.


Eredmények:

 

I.: 6. sz. csapat – Kós Károly iskola II. 7-8. osztályosai 72 ponttal (1/40, 2/12, 3/8., 4/5, 5/1., 6/6)

II.: 3. sz. csapat – Vass Lajos iskola 71 ponttal (1/38, 2/13, 3/9, 4/5, 5/1, 6/5)

III.: 5. sz. csapat – Bolyai iskola II. 68 ponttal (1/36, 2/12, 3/8, 4/5, 5/1, 6/6)

IV.: 1. sz. csapat – Kós Károly iskola I. 7. a osztályosai 60,5 ponttal (1/32, 2/11, 3/7,5, 4/5, 5/1, 6/4)

V.: 2. sz. csapat – Ady iskola 58 ponttal (1/34, 2/8, 3/8, 4/5, 5/0, 6/3)

VI.: 4. sz. csapat – Bolyai iskola I. 54 ponttal (1/30, 2/7, 3/8, 4/5, 5/1, 6/3)


A csapatok emléklapot és az önkormányzat szóróajándékait kapták, továbbá az első három helyezett oklevelet, vásárlási utalványt, illetve Csukás Irén dedikált kötetét vehette át a zsűritől.


Szujkó Szilvia bizottsági elnök a vetélkedőt értékelve arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy azt a történelmi kort csak úgy tudják a leghitelesebben megismerni, ha beszélgetnek olyanokkal, akik éltek akkor, részesei voltak az eseményeknek, hiszen még ők itt élnek közöttünk.

 

-- 

Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna








 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!